Kamasznevelés szabadon

A kamasznevelés évei sok illúziót lekoptatnak rólunk. Ráébredsz, hogy annyi mindenre nincs ráhatásod. Hogy gyakorta elképesztően eszköztelennek érzed magad. Hogy nem úgy alakult, ahogy egyszer régen eltervezted. Hibáztatod a sorsot, a körülményeket, magadat és a gyermeket. Aztán ezen is túllépve, elindulhatsz egy eddig ismeretlen, ám jó lehetőségeket rejtő irányba. Tim Sanford, M.A.: Engedd el a gyeplőt, és élvezd….hogyan szabadíthatod fel kamasz gyermekedet (és önmagadat) című könyve az élet egyik paradoxonjának bemutatásával vihet közelebb a kamasznevelés szabadon választott gyakorlatáig.

A könyv már a bevezetőben leszögezi: tisztázásra szorul, mi az, amit tudunk irányítani a kamasznevelés éveiben és mi az, amit nem. Egyben biztató szavait is megfogalmazza. Ha sikerül az irányítható dolgok mögé beállnunk, sokkal kevesebb feszültséggel fogjuk tudni kamaszunkat az ifjú felnőttek világába átkísérni.

Kezdjük az irányítás illúziójával!

A serdülők és szüleik közötti konfliktusok nagy része az irányítás kérdésköre körül kulminál. A felnőttek ugyanis úgy képzelik, ha kézben tartják a folyamatokat, a gyerekek olyanná lesznek, amilyenné ők szeretnék, hogy váljanak. A valóság azonban ettől sokkal összetettebb. Békét hozó tanulságunk az lehet, hogy használnunk kell minden olyan irányítást, ami valójában a miénk és elengedni mindazt, amiről csak azt képzeltük, hogy a miénk. De mit is jelent mindez? Belső munkát. Ami során eljutunk annak az elfogadásáig, hogy felnevelhetünk egy gyermeket, akiért felelősek vagyunk, de akit egész élete során nem irányíthatunk. Kétségtelenül izmos feladat.

Mi akkor a nevelésben a feladatunk?

Az apák elsődleges teendője az irányítás helyett, a megerősítés. Verbális és nonverbális jelekkel a gyermek tudomására juttatni, hogy minden OK. Az ilyen jellegű jelenlét eredményezi azt a gondolati „driver-t” a kamasz felnövekvő elméjében, hogy minden rendben van vele. Megkérdőjelezhetetlenül szükséges éreznie ugyanis, hogy jelen formájában jó nekünk.

S mi az anyák feladata? Az, ami lényének legmélyebb sajátja, a dédelgetés. Ahogy a könyv írja: „Belép a gyermek világába, hogy az ő szemszögéből lássa a dolgokat…. Az erő és támogatás pozíciójából nyújt együttérzést, megértést.” (Sanford,2012,p.38). Tegyünk minden szülői teendőt ezen az alapvetés szemüvegén keresztül, és akkor nem lesz bennünk kérdés, hogy eleget tettük-e.

Miért van nagy valószínűsége, hogy nehézségekbe ütközünk a kamaszévek során?

• Mert a kamasz mentálisan és pszichésen éppen leválik a családjáról. Egyedül akarja csinálni, pedig még nem is képes rá. A próbálgatás nagyon meg tudja viselni a szülőket.
• Szárnyát bontogató önállósága mellé gyakorta még nem párosul a felelősségteljesebb gondolkodás igénye. Fejletlen homloklebenye – ami a döntéshozatalért és a racionális gondolkodásért felel – csak a húszas évek elejére fejlődik ki.
• Szabályokra egyre kevésbé tart igényt.
• Az irányítást határozottan elutasítja.

S hogy mit tudunk valójában irányítani?
A könyv nagyon szemléletesen ír erről:

„Valószínűleg csak három dolgot tudsz összeszedni: én, önmagam és jómagam. Ennyi. Azt irányíthatod, amit teszel, amit gondolsz, és amit hiszel… Irányíthatod önmagadat” (Sanford,2012,p.76).

A fogalmak letisztázása és az illúziók összetörése után a könyv eljut addig a meghatározó momentumig, hogy a nevelési feladataink kötében megtanít minket különbséget tenni az irányítás és a befolyás között. És nem titkolt szándéka szerint, ez utóbbi irányába kívánja elmozdítani nevelési gyakorlatunkat.

A befolyásolni, azaz hatás gyakorolni biztat minket

Olyan szülői minőségben működni, hogy bár minden erőnkkel azon vagyunk, hogy hatást érjünk el kamaszunk életére, gondolkodására vonatkozólag, mégis elfogadjuk azt az alapvetést: ő hoz döntést, ő irányítja az életét. Ezt hívja a befolyás táncának. Kamaszunk identitáskeresése és önállósulása éveiben döntéseiben nem mindig tart igényt a felelősség terhére is. Szülői feladat tehát, hogy sokszor erős zsigeri késztetésünk ellenére se vegyük át ezt a felelősséget, hanem minden befolyásunkkal és példánk bemutatásával azon legyünk, hogy lépésről-lépesre jusson közelebb saját felelősségének felismeréséhez és egyre következetesebb gyakorlásához.

A szabályokról is rendhagyó módon fogalmaz szerzőnk, amikor azt írja: „Sok szülő arra használja a szabályokat, hogy saját szorongását kordában tartsa. … A szorongás a te problémád, ne tegyél úgy, mintha kamasz gyermeked problémája lenne” (Sanford,2012,p.124). Ez így elsőre elég erős megfogalmazás, ám a valódi továbblépés még csak itt kezdődik. Mozduljunk el a tanács és a javaslat több szabadságot, így több felelősséget is adó megfogalmazásai felé. És használjuk „okosan” a szabályokat, hogy akkor legyenek hatásosak, amikor igazán szükség van rájuk:

• Csak annyi legyen belőlük, amit nyomon is tudunk követni.
• Igyekezzünk őket nagyon konkréttá (mérhetővé) megfogalmazni.
• Adandó alkalommal alakuljanak át tanáccsá, ha kamaszunk már túllépett érettségének adott fokán, és megérti a következményeket.
• És legvégül dobjuk ki őket, ha már csak egy küresedett formaiságot jelentenek az életünkben. Mert ezek már nem minket szolgálnak.

Így lehetünk vezetőből tanácsadóvá felnőtté váló kamaszunk életében. Így indítjuk őket útjukra, ahol már teljesen saját döntési alapján élnek, ahol jogukban áll okos vagy ostoba döntéseket hozni, ahol ha megszegik a szabályokat, annak meglesznek a következményei.