Az 5 szeretetnyelv

A kamasznevelésben sokszor túlélésre játszunk. Mert kinek volna számolatlan figyelmi ereje, hogy nyomon kövesse, hogy lereagálja, hogy korrekciós nyomvonalra tegye a gyermek növekedése során mutatkozó eseményeket. Így igyekszünk kivárni, a feje lágya benövésének minél hamarabbi bekövetkeztéért fohászkodni, az egyszer csak elmúlik türelmes pozícióját felvenni. Hullámzó, hogy milyen intenzitással tudunk a gyermek életében jelen lenni. Ha úgy érzed, most éppen völgyben vagy Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv – Kamaszokra hangolva című könyve jó kis „bakancs” lesz számodra az emelkedőre.

Szülőként nem vagyunk könnyű helyzetben. A technológia térhódítása és életünkbe integrálódása, a kapcsolatok hálózatában keletkezett hatalmas „lyukak”, a szexualitás tárgyiasítása ténylegesen nehezített pályát jelent. És éppen ezért is válik elengedhetetlenül fontossá a szülők tudatos jelenléte a kamaszok életében. Mert gondolkodásmódjukra és viselkedésükre az érzelmileg stabil, a serdülő szeretetszükségletét betölteni képes szülő tud leginkább hatással lenni.

A szülő és kamaszkorú gyermeke jó kapcsolatának záloga: a szeretetszükséglet betöltése. Ez a kulcs motívum, a teli szeretettank.

Bár sokszor nem úgy tűnik, a kamasz valójában jó kapcsolatra, feltétel nélküli elfogadásra és törődésre vágyik. Mert ez az érzelmi közeg az, amiben az egyébként csúcsra járó bizonytalanságérzése csillapodni tud.

Mit segíti, hogy ilyen, a fejlődést támogató tudjunk kapcsolódni?

• Fontos a valós fizikai jelenlét és a kommunikáció soha fel nem adott gyakorlata. Annak kifejezése és érzékeltetése, hogy bármi történt is, mi feltétlen módon szeretjük őt. Ahogy a könyvben, mintegy példa mondatként olvasható: „Szeretlek és törődöm veled. Melletted állok, mert a gyermekem vagy. Nem mindig helyeslem, amit teszel, de mindig szeretni foglak, és mindent megteszek érted. …. soha nem foglak elutasítani, mindig számíthatsz rám” (Chapman,2019,p.32).
• Ahogy szeretetünket képes érzékeltetni a szeretetteljes bánásmód gyakorlata is, ami bátorítással vértezi fel őket, ami meg tudja látni bennük a jót és minden egyes alkalmat kihasznál a dicséret kifejezésére.

A kamaszok nevelésben semmi sem fontosabb tehát, minthogy a nekik legmegfelelőbb módon tudjuk betölteni szeretetszükségletüket. Hogy csordulásig legyen a szeretettank. Hogy azt a szeretetnyelvet használjuk, ami leginkább erősíti kapcsolódásukat.

S hogy mik a szeretetnyelvek?

Az elismerő szavak, az érintés, a minőségi idő, a szívességek adása és az ajándékozás. S bár mindegyik szeretetnyelv egyformán fontos, hiszen legfőképpen az képes betölteni serdülőnk szeretetszükségletét, itt most az elismerő szavakkal és a minőségi időben eltöltött kommunikációs lehetőségek tudunk foglalkozni részletesebben.

Elsőként vegyük sorra tehát könyv tanulságait az elismerő szavak témájára vonatkozólag. Sokan vannak közöttünk, akiket az átlagosnál is jobban megvisel a bírálat. Esetükben az elismerő szavak jelentik a szeretetszükséglet betöltésének leghatásosabb módját. Ám nehéz helyzetbe kerülhet a kamasz évek idején minden szülő, aki a korábbi évek során jól bevált elismeréssel akarja a serdülő szeretetszükségletét betölteni. Feszült és konfliktusos helyzetek sorát eredményezheti, hogy a tizenéves már teljesen másképpen reagál.

Változnia kell a szeretetnyelvnek, de mit is tehetünk ennek érdekében? A legfontosabb, amivel a változást elindíthatjuk, egy belső munka a szülők számára. Elismerjük magunkban, hogy kihívás elé kerültünk. Ezzel egy időben azonban arról is döntést hozunk, hogy beleállunk a helyzetbe és minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy képessé váljunk újra megnyugvást okozó módon megtölteni serdülőnk szeretettankját. A belső folyamatot ekkor már kamaszunk felé is kommunikálhatjuk. Legyen ez egy beszélgetés, amiben elmondjuk neki, hogy mindenekelőtt az ő javát tartjuk szem előtt. Fontos arról is tájékoztatni, hogy az vezérel minket, hogy kölcsönösen megismerjük egymás érzéseit és gondolatait. És már nincs is más dolgunk, mint új módon dicsérni, mert az elismerés ebben az életkorban (is) elengedhetetlenül fontos. „Csak” ennyi a feladat.

De hogyan lehet dicsérni egy tizenévest?
Újra csak a szülő belső munkájával kezdődik a folyamat.

Gondoljuk végig magunkban: mi az amiben valóban dicséretre méltó a gyermekünk. Őszintén és kendőzetlenül vegyük szemügyre a lehetőségeket. Tegyük azt azért, mert a hízelgés nem becsületes és még kevésbé hatékony megoldás kamaszaink irányában.

Kerüljük az általános és homályos – „Ügyes voltál!” – mondatokat, helyette keressünk konkrét tetteket és eredményeket. Ha az eredmények nem az elvárásoknak megfelelően alakultak, akkor még mindig tudjuk dicsérni az igyekezetet. De csak akkor, ha valóban meg is volt. A lényeg, hogy az érzelmi attitűdünk mindeközben a bátorítás, a próbálkozások igenlése, a jószándékú tanács, a teljes mértékben elfogadlak és szeretlek légkörét „vonja körénk”. 

Másodikként nézzük meg a minőségi idő kommunikációs lehetőségeit. Ezek azok az órák, amikor minden figyelmünkkel rájuk koncentrálunk.

 Ez az osztatlan figyelem tudja eredményezni bennük az összetartozás élményét.

Mint minden nevelő folyamatban, itt is elengedhetetlenül fontos a szülő előkészítő, belső munkája. Egy olyan érzésvilág megteremtése előbb magában aztán a közös térben, ami őszinteséget és elfogadást sugároz. A meghitt beszélgetés remek eszközünk lehet az ilyen nyelvi kapcsolatteremtésben. Kezdésként tudatos „hátralépéssel” finoman engedjük, hogy kitáguljon beszélgetésünk tere. Ebben a megnyíló közegbe férhet bele aztán gondolatainak, érzéseinek és vágyainak széles köre. Itt nincs helye ítéletnek és minősítésnek, csak tisztázást szolgáló kérdéseknek, a saját érzelmei megértését segítő analógiáknak és saját élettapasztalatunk tanulságainak.

A szerző mintegy vezérfonálként, pontokba szedve is bemutatja nekünk, milyen módokon juthatunk örömtelibb beszélgetésekhez.

• Nézzünk a szemébe a beszélgetés alatt.
• Legyen valóban osztatlan a figyelmünk.
• Törekedjünk érzései megértésére. Helyezzük bele magunkat a világába.
•  Türelmesen hallgassuk végig megnyilatkozását. Ne szakítsuk félbe.
• Lehetőleg a gondolati, érzelmi egységek végén tegyünk fel tisztázó kérdéseket megértésünk helyességét ellenőrizendő.
• Mindig kérdezzük meg tőle, hogy szeretné-e hallani a mi véleményünket is az elhangzottakkal kapcsolatban. Nagyszerű gesztus ez annak éreztetésére, hogy látjuk önállósági törekvéseit és egyre erősödő identitástudatát.

Milyen legyen hát beszédstílusunk?
Itt sem hagy minket magunkra a szerző. Konkrét tanácsokat kapunk az alkalmazható beszédstílusra vonatkozóan is.

• Fogalmazzunk Én-üzenetekben: „Én azt hiszem…., úgy érzem…, azt szeretném, ha…” (Chapman,2019,p.76). Az ilyen megfogalmazások kerülik a minősítést, a címkézést és a vádaskodást. Jól bevált eszközeink az önfeltáráshoz, ami az együtt gondolkodás és a megoldás „lépőköveiként” funkcionálhatnak beszélgetéseinkben.
• Legyünk nyitottak a véleményére. Törekedjünk arra, hogy ne rögzült véleményeink mentén húzzuk meg elfogadásunk határvonalát: ne papoljunk. Bátran fogalmazzuk meg az adott helyzetre vonatkozó logikus érveinket, melyek örök érvényűségéről egy pillanatig se legyünk meggyőződve. Esetleges logikai bukfenceinkre kamaszunk úgyis rögvest rátalál. „Hadd osszam meg veled, hogy mit gondolok erről. Azután majd te is mondd el, hogyan vélekedsz az én álláspontomról. Érdekel a véleményed” (Chapman,2019,p.77).

A minőségi idő alkalmai lehetnek a közös tevékenységek is. A helyzet oldottsága és fesztelensége – legyen szó a mindennapos tennivalók köréről vagy egy, az érdeklődési köréhez igazodó szabadidős tevékenységről – jó alkalmat jelenthet figyelmünk és törődésünk kifejezésére. „Csak” annyi a dolgunk, hogy elfogadó légkört teremtünk, amiben azt érzi, igazi lehetősége van a megnyilatkozásra.

Megér egy próbát, ha már ma beépítesz egyet ezek közül a napotokba. Nézd a reakciókat és finomítsd az eszközt, hogy békét és szeretetteljes kötődést hozzon közétek az alkalmazása.