A nyugtalan gyermek nevelése

Ha a nyugtalan gyermek érzelmi folyamatainak finom bemutatását várod egy szakirodalomtól örömmel és megnyugvással fogod olvasni Henning Köhler: Félénk, szomorú és nyugtalan gyerekekről című könyvét. Erről a nagyon nehéz témáról az okok és lehetőségek érzékletes bemutatásával, spirituális nevelési gyakorlatba ágyazottan, átütő erővel ír. Az olvasó azt kezdi érezni, amit már olyan régen: van előtte tér, amiben meg tud mutatkozni a változás hozta fejlődés lehetősége. Erőt kapunk hozzá, hogy elhivatottak legyünk.

Hogyan fogjunk hozzá?
Már a kezdéskor hozzunk egy döntést. Azt tanácsolja, hogy szeretetünk – mely feltétlen – kapcsolódjon össze azzal az igénnyel, hogy a maga valóságában, illúzióktól mentesen akarjuk megismerni és megérteni gyermekünket. Tegyük ezt azért, mert így válik számunkra lehetségessé a vele való bánásmód helyes formájának megtanulása.

A racionalitás mellé, azonban már ekkor behozza és munkába fogja a szülő tudatalattijának határtalan lehetőségét. Javaslata alapján este, lefekvés előtt – mintegy az álmokat megszólítva – a szülő idézze fel tomboló, dacos gyermekének emlékét, akiben kezdje el szemlélni egy kalitkában, páni félelemben repdeső madárka képét. Ha a szülő vállalja ezt a képzeletgyakorlatot, akkor nevelési kérdésében a mindennapi problémák síkján fokozatosan változni kezd valami. Mert így már nem kiszámított viselkedéssel, hanem ráérzéssel tud sok helyzetben reagálni:

„A tudatalattijuk bizonyos következtetést von le a rémülten verdeső madár képéből… lassacskán megváltozik a hanglejtésük, a hangerejük, amikor a gyermekükkel foglalkoznak (Köhler,2009,p.15).

Induljunk ki hát az őszinte belső érdeklődés és szülői odaadottság minőségeiből, így tudnak új impulzusok, új motivációk megjelenni bennünk. Foglalkozzunk komolyan, kitartóan, nyugodtan és mintegy meditatív módon a kérdéssel a bensőnkben. „Amit így elérhetünk, az sokkal több, mélyebben megalapozott, mint az intellektuális tudás, melyet hiába igyekszünk görcsösen tettekre váltani” (Köhler,2009,p.16).

Mi az ún. életérzék?
Amikor védettségben érzékeljük a létünket, amit a megelégedettség és a biztonság jellemez. Mikor belül a testünkben minden nyugalomban van, minden meleg és jólesik. És amikor jó közérzetünk alapja, hogy nyugalmunkat önmagunkban megtapasztaljuk. Az érzékelésnek ez a képessége közvetíti számunkra a testi-lelki egység élményét, azt hogy bennünk minden rendben van. Az életérzék teszi lehetővé, hogy képessé váljunk megtapasztalni önmagunkban a nyugalom, a védettség, az állandóság érzését.

Mit észlel magában a nyugtalan, ideges gyermek?
Fejletlen és összezavarodott az életérzéke. Az ilyen gyereknek minden, akár mások által aprónak tűnő közérzetváltozás felkavaró élményű. Mivel nyugalmát önmagában nem tudja megtapasztalni, így minden apró közérzetváltozás azonnal felkavarja. Már a legkisebb rossz közérzet is olyan mértékű bizonytalanságot okoz benne, hogy testétől való félelmében idegesen, agresszíven viselkedik.

Ezért célja, hogy fáradtságát leküzdje és minden nyugalmi állapotot elkerüljön, mert ekkor saját testével kellene foglalkoznia. E miatt szívesen tartózkodik lármás környezetben, keresi az online világot, melynek nagyon gyorsan rabjává is tud válni. Gyakran megfigyelhető, hogy értéktelennek érzi magát és magatartásával is mintha igazolni akarná mindezt: „Látjátok, ugye egy undorító alak vagyok”(Köhler,2009,p.93).

Hogyan folytassuk tovább?
Nem kis feladattal néz szembe a szülő, amikor annyi küzdelem, annyi sikertelenség és nehézség után mégis úgy dönt, hogy nem adja fel, és megpróbál a gyermekének segítségére lenni. Ebben a magunkat újra meghatározó folyamatban a következő lépésünk, hogy önmagunkat sem becsapva fogadjuk el a nyugtalan gyermeket nyugtalannak. Ez egy mély belátása a helyzetnek. Nem mentes a fájdalomtól, az elkeseredettség és reménytelenség érzésétől. Ám éppen ezek miatt a szívünket megrázó, ugyanakkor tisztító érzések miatt tud új nevelési hozzáállásunk előkészítője lenni.

Amikor sikerül az elfogadásban kisebb megnyugvásra jutnunk, ekkor jön el az ideje, hogy újrafogalmazzuk önzetlen nevelési indíttatásunkat. Vagyis, hogy nem a külvilágban megmutatható eredmények elérése, és nem a nehézségtől való megszabadulásunk vezérel minket eztán. Ezen már túl vagyunk, és olyan kevés békét hozott a számunkra. Nevelési célunk, hogy a nehézségei megoldásában és fejlődésében akarjunk segíteni a gyermekünknek, így hárítva el oly sok szenvedést, ami karakteréből adódóan várna rá életében. És ezentúl is mindent megteszünk annak érdekében, hogy esetlegesen megjelenő nevelői csalódottságunkból eredő negatív előítéleteink ne vezessék a gyermeket a negatív negatív megnyilvánulásokba. Ezért olyan fontos az elfogadottság élménye, a toleráns alaphangulat kidolgozása magunkban és a kapcsolatunkban is.

Milyen legyen a nyugtalan, ideges gyermek nevelésének mindennapi gyakorlata?

• Megszokott és megtartott ritmusa legyen a mindennapi teendőknek, a táplálkozásnak, az öltözködésnek. Biztonságot és nyugalmat nyújt számára a kiszámíthatóság, mely által alapszükségletei kielégülnek.
• Törekedjünk arra, hogy minél több fizikai kontaktus legyen a gyermek és a szülő között, hiszen közelségünk lelkükben erősíti őket, nyugalmat ébreszt fel bennük.
• S ha már együtt vagyunk, határozza meg kommunikációnkat az őszinteség. Értékeljük bennük mindazt értékelésünkre valóban méltó lehet. Ha mást nem, a megmutatkozó igyekezetet mindenképpen. Vonjuk le az elengedhetetlen konzekvenciákat, de tartózkodjunk az örökös felelősségre vonó attitűdtől. Pozitivitást és elfogadást tükröző visszajelzéseinkre életelixírként van szükségük.
• Gyakoroljuk vele az ún. esti visszapillantás gyakorlatát. Mivel tudat alatt zajló észleléseiből gyakorta hiányzik a megelégedettség, a higgadtság és a folytonosság érzése, ezért is nagyon fontos hogy az elmúlt dolgokkal kapcsolatban maradjon. Az elmúlt nap eseményeiről egyéni véleménye legyen. Ekkor is törekedjünk elismerő szavakra. Jó ha tudjuk, számukra az az igazi elismerés, ha megértetjük velük, hogy bármi történt is, mi mindenképpen nagyra becsüljük őt. Legyen ez a toleráns nagyvonalúság, ez a több mozgásteret biztosító türelem az alaphangunk közös élményeink felelevenítése során.